Kikelet Club HotelKikelet csapat

Kikelet csapatAkik velünk együtt formálják a mindennapokat

A Kikelet történetét nemcsak a család, hanem azok a kollégák is továbbírják, akik nap mint nap jelen vannak a mindennapokban. Vannak köztük, akik a kezdetektől velünk vannak, mások az évek során váltak csapatunk meghatározó tagjaivá, de ma már mindannyian ugyanahhoz a közeghez tartoznak, amely a Kikeletet igazán szerethetővé teszi.
  • Huszkáné Kiss Éva
    gazdasági vezető

    Éva már a nyitástól mellettünk áll, és azóta is a jobb kezünk, a szálloda egyik legbiztosabb támasza. A gazdasági és humán területen végzett munkája nélkülözhetetlen a mindennapi működésben, megbízhatósága és elkötelezettsége pedig csapatunk számára is sokat jelent.

    Bővebben
  • Kecskés Dóra
    recepcióvezető

    Dóri több mint tíz éve kezdte pályáját recepciósként a Kikeletben, ma pedig már recepcióvezetőként segíti a mindennapokat. Kedvessége, tapasztalata és magabiztos jelenléte sok vendég számára már az érkezés első pillanatától meghatározza az itt töltött idő hangulatát. Különösen értékes számunkra az a figyelem, amellyel a visszatérő vendégek felé fordul: sokakat név szerint ismer, emlékszik rájuk, és természetes közvetlenségével újra meg újra otthonossá teszi számukra az érkezést.

    Bővebben
  • Jámbor Balázs
    recepciós

    Balázs tanulóként kezdte nálunk pályafutását, ma pedig már főállásban erősíti a recepció csapatát. Külön öröm számunkra, hogy a kezdetektől velünk maradt, és ma már a Kikelet mindennapjainak megbízható, ismert arca.

    Bővebben
  • Réti András
    reggeliztető felszolgáló

    Bandi bácsi sokak számára ismerős lehet. Több mint tizenöt éve dolgozik velünk, és bár ma már nyugdíjas, ma is aktív része a mindennapjainknak. A reggelikhez ugyanazzal a kedvességgel és természetességgel járul hozzá, amelyet vendégeink évek óta nagy szeretettel fogadnak.

    Bővebben
  • Sebestyén Zsolt
    felszolgáló

    Zsolti a nyitástól velünk van, így a legrégebbi kollégáink egyike. Fiatal kora óta a Kikelet mindennapjainak része, ezért sok visszatérő vendégünk számára is ismerős és kedves arca a szállodának. Közvetlen stílusa és régi kötődése a mai napig meghatározó része annak a hangulatnak, amelyet vendégeink nálunk megtapasztalhatnak.

    Bővebben
  • Ligeti Norbert
    felszolgáló

    Norbi több éve dolgozik éttermünkben felszolgálóként. Munkáját figyelemmel, megbízhatósággal és nyugodt jelenléttel végzi, így sokat tesz azért, hogy vendégeink valóban kellemes és gondtalan élményekkel távozzanak.

    Bővebben
  • Pozsgai László
    mesterszakács, séf

    Laca a nyitástól dolgozik a szállodában, vele indult el annak idején a konyhánk, és ma is kulcsszerepet tölt be a gasztronómiai munkában. Mestertudása, tapasztalata és elhivatottsága biztos alapot ad annak a minőségnek, amelyet vendégeink az étteremben megtapasztalhatnak.

    Bővebben
  • Nyíri Róbert
    mesterszakács

    Robi szintén a kezdetektől csapatunk tagja, és mesterszakácsként azóta is velünk dolgozik. Tudása, szakmai alázata és állandó jelenléte olyan biztonságot ad a konyhának, amelyre nap mint nap lehet építeni.

    Bővebben
  • Csulákné Demkó Valéria
    housekeeping

    Vali pályakezdő éveitől csapatunk tagja, majd egy időre anyai örömök elé nézett, ma pedig ismét velünk dolgozik. Visszatérése számunkra külön öröm, és jól tükrözi azt a családias közösséget, amelyet együtt építünk nap mint nap.

    Bővebben

A törzsgárda mellett az elmúlt években lelkes új kollégák is csatlakoztak hozzánk, akik friss energiával, nyitottsággal és ugyanolyan elhivatottsággal gazdagítják csapatunkat. Hiszünk abban, hogy a legjobb vendéglátás ott születik, ahol az emberek nemcsak együtt dolgoznak, hanem valódi közösséget is alkotnak.